A régi erővel, de új szemlélettel készül Izsákért Mondok József

Belföld

Szeptember 20-án, – a polgármester lemondása miatt -, időközi polgármester-választás lesz Izsákon, amelyen ketten indulnak, egy helyi képviselő, Varga István, valamint a korábbi városvezető, Mondok József, aki több mint 20 évig igazgatta a települést és Izsák fejlődésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Vele beszélgetünk a visszatérésének okairól.

– A megérdemelt pihenés helyett újra kampányban vesz részt. Nem volt még elég?

– A társadalmi szerepvállalás sohasem magunkról, esetemben rólam, hanem a közösségről, a szülővárosomról szól, az itt élők akarták és kérték, aláírásokat gyűjtöttek azért, hogy induljak el, és ha Izsák fejlődése, sorsa jó fele menne, akkor elutasítottam volna a felkérést, de sajnos, nem így van. Aki az elmúlt húsz évben itt élt, az pontosan látja, hogy mindaz a lendület, az a pezsgés, azok a tervekkel átszőtt mindennapok egycsapásra megszűntek. Az Izsákiak megszokták, hogy itt mindig történik valami és az minőségben. Az elmúlt, lassan egy év azonban eseménytelenül zajlott, a város egyszerűen kátyúba került. Én azt ígértem, ha szeptember 20-án megtisztelnek és rám szavaznak többen, akkor ezzel a bizalom adta energiával sikerül kilendíteni Izsákot és visszatéríteni az országos vérkeringésbe, továbbá befejezem a megkezdett fejlesztéseket, végigviszem az új terveket, majd egy ütőképes, lendületes csapatnak, valamint egy rátermett polgármesternek fogom átadni a stafétát 2024-ben. 

– Miért kell egy polgármesternek rátermettnek lennie, nem elég tudnia a közigazgatás meg a jog ide vonatkozó szabályait?

– Az csak arra elég, hogy szépen csendben kihúzza a ciklust, de én nem megélhetési politikus vagyok, hiszen több évtizede felépített egzisztenciám van, gazdaságot irányítok, jószágokkal dolgozom, amely nagyon munkás, tudják ezt az izsákiak jól. A városvezetést hivatástudatból csináltam, nekem elkötelezettségem, vízióm van, hosszú távra kiható elképzeléseim, amelyektől több és jobb lesz a szülővárosomnak és ezért én minden követ megmozgatok: lobbizok, kapcsolatrendszert építek, mert csak akkor teljesülhetnek ezek a tervek.

– Kielemezte már, hogy a múlt év őszén miért kapott néhány szavazattal kevesebbet a riválisánál?

– Igen, kerestem az okát, végigjártam nagyon sok izsáki családot, beszélgettem az emberekkel és az derült ki, hogy véleményük szerint kicsit eltávolodtam tőlük. Ezt elfogadom és ezért nagyon sokat teszek azóta, kikérem, meghallgatom a vállalkozók, a fiatalok véleményét, de azt is hozzá kell ennem, ha az ember nagy dolgokat akar megvalósítani, ahhoz sokat kell talpalni a minisztériumokban, mert anélkül nem működik.

– Nem gondolja, hogy az úgynevezett vadászház ügy is sokat rontott a nimbuszán?

– Én úgy gondolom, akik ismernek — és az Izsákiak előtt nyitott könyv az életem —, azok nem foglalkoztak ezzel az üggyel, mert tisztában voltak azzal, hogy ez egy mondvacsinált politikai lejárató kampány része, egyszerűen nemtelen módszerekkel ki akartak csinálni. A tények viszont  a következők: a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, majd legvégül a Kúria, a vadászházzal kapcsolatos eljárást jogerősen jogellenesnek minősítette és hatályon kívül helyezte. Tehát az egésznek nincs jogi alapja, de persze a rágalom természete más, azt nem érdekli az igazság. 

– Milyen víziói, elképzelései vannak Izsákkal kapcsolatban, mi lesz az első lépése, ha szeptember 20-án megnyeri az időközi választást?

– A jó gazda gondosságával tekintek a teendőkre. Első körben szeretném, hogy a még az én időmben elkezdett fejlesztések ugyanolyan minőségben befejeződjenek végre. Konkrétan a piaccsarnokra gondolok, amit nem sikerült az új többségű önkormányzatnak átadnia, beüzemelnie, de nem működik az egészségcentrum sem. Aztán ott van a köztisztaság, a főterünk állapota, a kiszáradt virágtartók, mintha semminek sem lenne azóta gazdája, pedig az én időmben több mint ötmilliárd forint értékben érkezett ide fejlesztés. Életet szeretnék lehelni újra Izsákba, rendezvényeket, fesztiválokat, aztán jöhetnek  a nagyobb fejlesztések, a várva várt bölcsőde épülete az óvoda a közelében, hogy minden családosnak egyszerűbb legyen a gyerekekkel a reggeli menet. Aztán szeretnék hozzá építtetni majd egy korszerű játszóteret. 

– Bizakodó?

– Igen, mert azt látom, az emberek felismerték, hogy ez nem mehet így tovább, hogy nem történik semmi, nemhiába vettek rekordidő alatt nyilvántartásba. Az izsákiak pontosan tudják, hogy én vagyok az a ló, amelyik húz, amelyikkel kilendülhet a város a kátyúból, én pedig partnerséget, új, konszenzusos szemléletet ígérek cserébe, mert félreértés ne essék, én is tanultam az elmúlt időszakból. Hiszem azt, hogy együtt sikerülni fog!

Forrás: Hírösvény

Vélemény, hozzászólás?